... ő együttműködés alakult ki közöttük, mint például John Williams és StevenSpielberg közt. Az eleve nem könnyen beskatulyázható – és talán ebből kifolyólag nehezebben beazonosítható stílussal is rendelke ...
... Nolan mostanra legalább annyira legendás párost alkot, mint StevenSpielberg John Williamsszel. Míg az Eredet esetében a legtöbben méltatták Zimmer zenéjét (a "Time" című track az egyik legnépszerűbb ...
2002-ben StevenSpielberg egy igaz történeten alapuló, életrajzifilm-szerű, de voltaképpen meghatározhatatlan műfajú művel jelentkezett, ez volt a Kapj el, ha tudsz!. Ha egy sztori nagyon különleges, ...
... (mely filmet egyébként csak két produkció győzte le abban az évben: StevenSpielberg Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagja, valamint Tim Burton Batmanje) valamiért sikerült elkülöníteni egy kis ...
... a Sikoly-széria tető alá hozása, ezért udvariasan visszautasította a lehetőséget. Ezt követően a DreamWorks egyik alapítója, StevenSpielberg rendezőként, korunk legolvasottabb horror/fantasy írója, Stephen ...
... részéről. StevenSpielberg alkotásában az amerikai katonák hősök voltak, a történet tálalása is ezt sugallta, míg Terrence Malick ezzel szemben szinte ennek tükörképét mutatta be, vagyis nem az eszményképet, ...
... 2011-ig kellett várni. Hergé 1983-ban bekövetkezett halála előtt azt mondta, ha valaki megfilmesíti a művét, örülne, ha az StevenSpielberg lenne. Vágya végül teljesült, hiszen a rendező pár évvel ...
... lenne például StevenSpielberg Cápája, John Carpenter Halloweenje vagy a klasszikus Rémálom az Elm utcában, s többek között ezek elmaradása miatt torkollnak céltalan nyiszatolásba napjainkban Steve ...
... majdnem mindig gyilkológépnek vannak beállítva. A téma etalonjának évtizedek óta StevenSpielberg Cápája számít, s bármennyire is igyekeztek az ezt követő művek eltávolodni tőle, a klasszikushoz történő ...
... meglehetősen ingoványos talajra tévedt, mivel a stúdió illetékesei, valamint a produceri szerepet betöltő StevenSpielberg szinte napi rendszerességgel adta neki az instrukciókat, melyek jó része arról ...
... jólétben töltheti. Ő bele is megy az alkuba, és útnak indul a szigetre, ám közben egymásba szeretnek kísérőjével, a milliomos lányával (Ryan). Noha StevenSpielberg cége, az Amblin Entertainmen ...
... a felvétel." A valamivel több mint háromórányi anyag rögzítésének utolsó napja fontos állomás volt a széria életében, így ezen apropóból olyanok látogattak el a stúdióba, mint Mark Hamill, Steve ...
... a jogokat végül a Warner stúdió szerezte meg.
Nyilvánvaló volt, hogy a sztori egy jó rendezőt igényel, ezért keresték meg StevenSpielberget, hogy vállalja el a direktor szerepét, aki hajlott i ...
... a Star Trek-moziszéria és/vagy az Ómen-trilógia – éppoly szabály ez, mint John Williams esetében a StevenSpielberg-produkciók és a Star Wars, Ennio Morriconénál a Sergio Leone-filmek, Alan Silvestrinél ...
... – Bronson karakteréhez éppoly sokat tett hozzá ezzel Morricone, mint StevenSpielberg cápájához John Williams. Ez korábbi vadnyugati témájú mozik kapcsán is felbukkant (mások mellett Dimitri Tiomkin a ...
... mozifilmekhez, és ismert sorozatokhoz is írt még aláfestést (Columbo), sőt dolgozott a pályája elején járó StevenSpielberggel is. Majd a nyolcvanas években még elvállalt pár televíziós munkát, ám utána ...
... maradtunk. Évek óta ismertem StevenSpielberget, aki segített kapcsolatba lépni John Williams ügynökével. John beleegyezett abba, hogy megnézze a filmet, amibe aztán beleszeretett. Zenéjével új szintre ...
... – mint sok mindenki más esetében is – Hollywood egyik uralkodójának, StevenSpielbergnek köszönhetjük. Annak idején a fiatal Michael a DreamWorks stúdió játékrészlegénél dolgozott, és néhány zenei demót ...
... mint a Mission: Impossible- és a James Bond-széria legújabb epizódjai, nem beszélve StevenSpielberg megtörtént esetet feldolgozó mozijáról, a Kémek hídjáról. Nem szabad elfeledkezni Guy Ritchie Az U.N.C.L.E. ...
... sem: inkarnációi felbukkantak a rivális Marvel-képregényekben is, és StevenSpielberg klasszikusában, a Kapj el, ha tudsz!-ban a Leonardo DiCaprio alakította Frank J. Abignale első találkozásukkor úgy ...
... Short alakította volna. Később, a kilencvenes években StevenSpielberg neve merült fel a direktori poszt kapcsán, aki Tom Cruise-t képzelte el Benjamin Buttonként, de a sztárrendező inkább a Jurassic ...
... executive producere, StevenSpielberg egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy a zeneszerzői poszt terén megfelelő döntés született (ezt bizonyára arra is alapozta, hogy Silvestrinek még nem volt ...
Miután a Cápa egyértelműen a kasszasikert hozó rendezők táborába repítette StevenSpielberget, több nagy ajánlattal is megkeresték. A Cápa 2. esetében is természetesen ő került először szóba, ám ezt ...
... irreális határidőkkel maga alá gyűrő hollywoodi stúdiós elvárásokra. Mivel viszont itt a zeneszerző rangja és a rendezővel ápolt barátsága lehetővé tette (mint John Williams és StevenSpielberg vagy Danny ...
... a Dreamgirls vagy a Transformers. A StevenSpielberg, Jeffrey Katzenberg, valamint David Geffen által alapított társaság (mely megnevezésének SKG utótagja az ő vezetéknevük kezdőbetűjére vezethető vissza) ...